Nagyon jó, tartalomban bővelkedő találkozó volt. Természetesen sok minden volt a szokásos felhozatalból (Hailfire és a többiek), de megtekinthető volt az új robot-kit első két példánya is. Ezt a kitet fogjuk oktatási célokra használni, de külön is megvásárolható lesz. Új tagjaink egyike, Tamás is elhozta műveit: egy saját tervezésű és készítésű hexapod-ot, egy egyedi készítésű villámgyors rovert, és egy részben Lego-ból készült földmunkagépet.

Utána jött Szabó Péter fantasztikus előadása. Ő a 3D Akadémiát képviselte. A másik Tamás szavai írják le legjobban az élményt: “sokat tágult a szellemi horizontunk”. Péter kitűnő előadó, és az ipari gyártási eljárások elsőrangú szakértője, főleg a csúcstechnológiáé, mint például a különböző lézeres módszerek. Betekintést nyertünk azon lehetőségekbe, amik most elérhetőek számunkra, és azokba is, amelyek csak öt év múlva lesznek. Mindenki nagyon inspirált lett az újonnan megismert, végtelennek látszó lehetőségek kipróbálására.

Az előadás rövid szünetében elpusztítottunk pár finom pizzát, előadás után pedig megnéztük, hogy fog kinézni az Essort csapat Bástya robotjának kettes verziója. A tervek ambíciózusak, de kivitelezhetőek, és egy világszínvonalú robotról szólnak, aminek egyedülálló képességei vannak, minden túlzás nélkül.

A találkozó szokás szerint a főhadiszálláson ért véget, ahol még megcsináltunk pár dolgot, főleg a második 3D nyomtatónkon. Persze rengeteget beszélgettünk is, tanácsokat kaptunk és adtunk. Végül hajnali 2-3 körül indultunk haza.

This post is also available in: angol